A Krisztus-impulzus és az éntudat fejlődése

Puha borító, 167 oldal

(GA 116)

Rudolf Steiner ebben az 1909-ben és 1910-ben tartott előadásciklusában leginkább olyan kérdéseket tárgyal, amelyek az éntudat témájához kötődnek. Minthogy az emberi én kialakulásában alapvető szerepe van Krisztusnak, azért az egyes előadásokban Krisztusról is sok szó esik, az éntudat és Krisztus különböző aspektusainak megfelelően. Krisztus és a 12 bodhiszattva kapcsolatának, illetve a karma törvényeinek elemzései után Steiner részletesen fejtegeti az én leereszkedését a földi világba (a luciferi hatást a lemúriai korszakban és ennek következményét az emberre), az éntudat fejlődésének sajátosságait az egyiptomi és görög időkben, és a Nyugat különös jelentőségét a lelkiismeret földi kialakulása szempontjából. Rendkívül érdekes a nemek lemúriai kialakulását tárgyaló előadás, a férfi és a női külső forma és belső természet különbségét megvilágító leírás, és a nemek jövőbeli sorsára tett utalás. Külön megemlítendők Rudolf Steiner részletes fejtegetései az evangéliumi Hegyi beszéd boldogokról szóló mondásairól, amelyek szerinte a Krisztus-impulzust értelmezik más és más oldalról. Az éteri Krisztus 20. századi megjelenése, korunk új szellemi képességeinek, a megerősödött, de egyúttal spiritualizálódott (Krisztussal áthatott) éntudat kibontakozása új távlatokat nyithat a történelemben. Ehhez kapcsolódik az utolsó előadás, amely áttekintést ad az antropozófiai (akkor még teozófiai) mozgalom céljáról, szellemiségéről és legfontosabb okkult és morális jelentőségéről: a Krisztus-impulzus képviseléséről a világban.