(1919, Budapest-1992, Budapest) zenetörténész, bölcsész, tanár, író, antropozófus. Szülei Nagy Emil politikus, igazságügy-miniszter és Göllner Mária, a magyarországi Waldorf-pedagógia megteremtője voltak. A Nagy család régi előneve volt Vámosi, innen vette írói nevét: Vámosi Nagy István. A stuttgarti, majd a kis-svábhegyi Waldorf-iskolában tanult. Az akkori Zenedében folytatta tanulmányait, közben bölcsészkaron esztétikából, filozófiából és művészettörténetből doktorált. 1943-tól publikált, zenekritikákat is írt. 1945-1949 között a Közoktatási Minisztérium zenei és színházi előadója volt, majd a Színház- és Filmművészeti Főiskola könyvtárosa. 1951-től a Zeneműkiadó Vállalat külső munkatársa. 1955-től a Szegedi Zeneművészeti Szakiskola és a Liszt Ferenc Zeneművészeti Főiskola tanára. A Szegedi József Attila Tudományegyetemen 15 éven át tartotta előadásait. Kémkedés vádja miatt 6 és fél év börtönre ítélték. Főbb művei: Az opera születése a dráma szelleméből; A holnap drámája; Magyar szerzők zenekari műveinek jegyzéke; Die letzte Schaffensperiode von Béla Bartók; Zenetörténeti párhuzamok; Merlin, a bárd és Wagner, a zeneköltő; Száműzött és bebörtönzött géniuszok – Dantétól Bartókig.