Keresés
Keresett szó:

Rendezés:
Bejelentkezés
Hírlevél
TÁMOGATÓINK

Szerző





Grohmann, Gerbert

(1897-1957) Szászországban született. Gyermekkorát vidéken töltötte, miközben az iskola kezelhetetlenné és közönyössé tette őt. Ezt a közönyt ellensúlyozta az állatok és a növények állandó megfigyelésével. Ez a hatalmas intenzitású fiatalkori, belső élmény alakult át hosszas és kreatív kutatási tevékenységének forrásává.
Diákéveinek egy részét Tübingben töltötte, ahol az antropozófia ifjúsági mozgalmának résztvevőivel találkozott. 1924-ben a csoport részéről felvetődött a Waldorf Szeminárium ötlete, ahol Grohmann elvállalta a természettudományi tantárgyak oktatását. 1929-ben megjelent az első könyve Stuttgartban: „A növény.” A felnőtt olvasóin kívül Grohmann figyelembe vette a gyerekeket is, kiadva a „Kicsi növénykert gyerekeknek” című könyvét. Különlegesen érdekesek a megjegyzései azokról a beszámolókról, amelyeket Rudolf Steiner készített az állat- és növénytan oktatásáról. Grohmann kibővítette azokat a saját tapasztalataival. Műveit alapos kutatásai jellemzik és könnyen érthetőek azáltal, hogy átadják a növényvilág goethei megközelítését és megengedik az olvasónak a növény szellemi lényegének megérzését.
1937-ben átköltözött Stuttgartba és a Weledának lett tudományos munkatársa. Gisbert Husemannel és Friedrich Kippel együtt megalapította a természettudományok éves antropozófiai kongresszusát. Továbbra is nagyon aktív volt és kötődött a mezőgazdasági biodinamika munkájához 1953-ig, amikor is nyugdíjba vonult egészségügyi okok miatt. 1957. július 23-án Stuttgartban halt meg.


Megjelent művei: Pézsmatulok, fakopáncs és delfinek, Állattan és növénytan Rudolf Steiner pedagógiájában